Ma érnek ide értünk a többiek. A fegyverek elkészültek. Mindenki készen áll az utazásra. Mindenkinél két fegyver van teletöltve forrásvízzel. Hirtelen jött egy hívás, hogy indulhatunk a hajóhoz. Félrehúztuk a sziklát és egyenként kimásztunk. Elindultunk a hajóhoz. A nyitott hajó ajtónál egy ismerős ember állt. Amikor közelebb értünk...
- Jézusom! Josh! Te meg, hogy kerülsz ide!?
- Szia Becky! Értetek jöttem!
- Becky ő meg kicsoda? És honnan ismered?
- Ő az öcsém.
- Sziasztok! Én Josh vagyok! Becky testvére!
- Josh mi lenne ha suttognál? Ne beszélj ennyire hangosan még felkelnek azok a lények!
De már késő volt. Néhányan már felkeltek. Mi a fegyverekkel lőni kezdtünk és gyorsan a hajóra futottunk. Josh maradt utoljára.
- Emberek! Nem férünk be mind! Valakinek itt kell maradnia!
- Én itt maradok! Végre van esélyem bizonyítani, hogy én is... - Mondta Josh.
De nem tudta végigmondani mert elkapták.
- Ne Josh! Ne!
- Gyorsan induljunk mielőtt szétszedik ezt a hajót is!
- Nem! Ezt nem lehet! Josh ott van lent valahol!
- Becky! Joshnak már annyi érted?
Ültetett a helyemre Amy. A széken ültem és síró görcsöt kaptam. Csak arra gondoltam, hogy Joshnak annyi és én már semmit se tehetek ez ellen.
- Jól van indulhatunk a hibernáló terembe!
- Gyertek menjünk!
Fehérneműbe öltöztünk és újra kezdődött az egész út. Egy év utazgatás az űrben. Szuper! Se szó se beszéd csak néma csend. Egy éven keresztül. Nem öregszünk. Csak fekszünk.
Lefektettem a gyerekeket majd én is a helyemre mentem. Belegondolni is rossz. Egy év néma csend.
- Jó látom mindenki a helyén van. Akkor zárok.
Ez volt az utolsó szó amit hallottam. Egy évig nem is fogok mást hallani. Ezek a szavak életem szerelmének a szájából hangzottak el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése