Úton

A maradék ruhát meg cuccokat ma pakoltuk fel a hajóra.
 -   Én megértem,  hogy nekünk felnőtteknek vissza kell menni csak azt nem értem,  hogy miért kell jönni a gyerekeknek is. A főnökünk most a gyerekek és a mi életünkkel játszadozik.
 -  Becky nem gondolod,  hogy egy kicsit hangosan gondolkozol?
 -  Nem!   -  Kiáltottam fel és amikor hátra néztem ott állt Bob.
Morcosan nézett rám közben alázatosan tapsolt.
 -  Bravo,  bravo,  bravissimo!  Ezt kell csinálni?
 -  Ezt meg,  hogy érti?
 -  Ezt kell csinálni?  Kibeszélni a főnökét a háta mögött?  Ha valami baja van mondja a szemembe.
Ezekre a szavakra megállt bennem az ütő.  Nem mertem megszólalni.  Csak némán álltam és a földet néztem. Némán álltam a főnököm előtt.  Valahogy egy szót sem tudtam mondani.
 -  Én . . .
 -  Igen Becky?
 -  Áh semmi . . . semmi.
 -  Rendben tehát nincsen semmi baj? Remek akkor folytassák a készülődést.
Ezzel otthagyott minket. Mi folytattuk a készülődést. A gyerekek a hajó körül futkároztak. És hirtelen minden újra elkezdődött.
 -  Rendben akkor mindenki menjen a helyére és kösse be magát!  -  Mondta Jimmy.
Kintről csak annyit hallottam, hogy három . . . kettő . . . egy . . . a kilövés kezdetét vette.  És akkor felszálltunk.
 -  Akkor most menjetek a hibernáló terembe és feküdjetek a helyetekre.
Megint egy évet várhatunk arra, hogy a lényekhez kerüljünk.  Egy évet várni azért, hogy megint egy páran életüket vesszék.  Egy évet várni a nagy semmiért.

Ne!

Felébredtünk mert már csak három nap volt hátra a földre érkezésig. Felöltöztünk és az étkezőbe mentünk az asztalokhoz. Ettünk, majd a saját kabinunkba mentünk. Én a gyerekekkel tartottam. A percek, az órák és a napok hamar elteltek.
-Mindenki csatolja be magát mert a leszállás elkezdődött! - kiáltotta Jimmy.
Én gyorsan becsatoltam a gyerekeket majd én is a helyemre mentem. El sem hiszem végre a földön vagyunk! Amikor kiléptünk a hajóból a főnökünk Bob sétált a megfogyatkozott legénység felé.
- Ide a mintákkal! - Kiáltotta.
- Uram, alázatosan jelentem, hogy a minták az előző hajóval együtt megsemmisültek!
- Hogy mertetek a szemem elé jönni minták nélkül?! Mit képzeltek magatokról?!
- Főnök ne beszéljen így gyerekek előtt!
- Milyen gyerekek?
- A bolygón egy barlangban találtunk három gyereket! És jelentem nem voltak fertőzöttek!
- Rendben! Holnap visszamentek a Démotonra!
- De miért!? - Kiáltott fel hirtelen mindenki.
- Mert nem hoztatok nekem mintákat! Nekem kellenek a minták! Kell, kell, kell! Szóval holnap visszamentek és hoztok nekem mintákat!
- Én biztos nem megyek vissza azokhoz a lényekhez!
- Én se!
- És én se!
- De visszamentek és kész! Végezetek azokkal a lényekkel, hogy embereket tudjak oda vinni!
- De biztos nem fog odaköltözni senki ha megtudják, hogy ilyen lények élnek vagy éltek ott!
- Épp ezért nem kell róla tudni senkinek! Holnap indultok és kész! Vége a vitának!
- Rendben uram!
- És a gyerekekkel mi lesz?
- Ők is visszamennek veletek?
- Micsoda? Gyerekeket nem lehet ilyen veszélyes küldetésre elvinni!
- Dehogy nem! És nem hallotta amit az előbb mondtam? Vége a vitának!
- Remek,remek! Visszamehetünk arra az undorító bolygóra ami tele van undorító lényekkel! Tökéletes! Sőt pompás! Nagyon örülök neki!
Ezzel elkezdtük visszapakolni a ruháinkat, hogy holnap el is tudjunk indulni.